Kikeltek az első magok :)

Nagy örömünkre a napokban kikeltek az elsőként elvetett magok: a spenót, a retek, a zöldborsó és kihajtott a 2 hete elduggatott hagyma is.

Ez mindig izgalommal tölt el, ebben az évben különösen. Amíg mindent kézzel vetettünk, pontosan tudtuk mennyi mag kerül a földbe. Idén azonban az újonnan beszerzett vetőgép is segítségünkre volt, így nagyon kíváncsian vártuk, hogy beváltja-e a hozzáfűzött reményeket, azaz tényleg szemenként vet-e a megadott távolságban. A kikelt növények alapján messzemenő következtetést még nem tudunk levonni, az azonban biztos, hogy jóval kevesebb munkával és hajolgatással járt a vetés, valamint sokkal kevesebb vetőmagra volt szükség.

Lassan egyébként a végére érünk a márciusi teendőknek és folytatjuk az áprilisiakkal 🙂 Már csak néhány hét, és utolérjük magunkat.