Csemegekukorica

A csemegekukorica az egyik kedvenc nyári eledelem, ezért úgy döntöttem mindenképp írok róla egy bejegyzést.

Idén januárban munkahelyet váltottam, továbbra is molekuláris biológusként dolgozom, de immáron agrár területen 🙂 Az egyik kedvenc asszisztensnőmmel, Apcsival szoktunk kertről, gazdaságról és sok minden másról beszélgetni többek között unalmas, monoton munkafolyamatok során. Egyik ilyen beszélgetés alkalmával került szóba a csemegekukorica is. Apcsi korábban a Kukoricanemesítési Osztályon dolgozott, így mindent elmesélt amit a kukorica neveléséről, gondozásáról tudni kell: egyelés, fattyazás, bébicsövek letördelése, sortáv és tőtáv.

Az idei vetéshez a Kukoricanemesítési Osztályon keresztül szerzett hibrid D90 kukoricára esett a választás, emellett kísérleti jelleggel néhány tavalyról maradt szem is földbe került. Április 24-én, Szent György napján vetettük el a magokat váltott sorokban tökfélékkel és babokkal. Azt hiszem ez volt az egyik olyan növényünk, ami kiemelt figyelmet kapott: nagyon ügyeltem a gazolásra, az egyelésre, a fattyazásra valamint a növényvédelemre is: egy teljesen ártalmatlan baktérium készítménnyel védekeztünk a kukoricamoly ellen, nehogy megkárosítsák a csöveket.

Apukám kiskoromban mindig frissen törte a kukoricát és azonnal meg kellett főzni, emlékszem – ma már tudom, hogy ez azért volt, mert a kukorica onnantól hogy letörjük, elkezd veszíteni a cukortartalmából, pontosabban a cukor keményítővé alakul. Főzés közben is ez történik, ezért igyekezni kell a lehető legnyersebben fogyasztani.

Gyerekkorom kukoricái frissek voltak, édesek és mióta elkerültem otthonról mindig ezt az ízt kerestem: piacokon termelőktől, utcán napernyő alól áruló néniktől próbáltam beszerezni olyan kukoricát, ami friss és édes, mindezt persze nem sok sikerrel. talán ezért is lettem ennyire a kukorica nevelés megszállottja.

Na de vissza a kertbe. A múlt héten már nézegettem, kóstolgattam, de még nem volt megfelelő állapotban, nagyon zsenge volt, a szemek pedig még fehérek voltak, mindenesetre sejtettem, hogy ezen a héten már fogyasztható lesz.

 

És tádám: a sok törődés és munka beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A kertben kóstolva édes volt, így már csak a főzési időt kellett eltalálnom. Ehhez a kukoricákat hideg vízbe tettem és amint elkezdett a víz forrni, elindítottam a stoppert és pontosan 5 (azaz öt) perc után elzártam a gázt alatta.

Az eredmény önmagáért beszélt: a kukorica ropogós és édes maradt 🙂